Új blogot kezdtem. Jobban tetszik az újnak a kinézete, meg jobban ki lehet igazodni. A régi bejegyzéseket átvittem oda, úgyhogy minden megvan ott is, meg ezt sem törlöm egy ideig.. Az új bejegyzéseket már ott olvashatjátok.
Az új cím:
Orrmelléküreggyulladásom van vagy mi...
Azt hiszem már csak a Csoki ajándékára várok még. Meg az Emma egyik ajándéka nem jött még meg. Többieké kész. Még a patkányoknak sincs meg, de Emmájéval együtt jön az is.
Szóval ennyi..
Majd ha megkapták elmondom mit kaptak :)
Egyébként utálom a karácsonyt... :D
Itt vannak, megjöttek az ugró akadályaim :)
Hú basszus.. lenne már tavasz és tudnám használni. HÜLYE TÉL.. :(
Majd még le kell festeni őket...
Telefonos kép:
Lent vagyunk az udvaron, Emma futkározik, meglátja a Lentieket, akik Emma részéről tök idegenek, mert nincs velük semmilyen kapcsolata. Ugat rájuk.
Erre az idióta A. a baszott nagy hótaposójával, meg az amúgy sem kicsit termetével, elkezd menni Emma felé, közben dobog a földön a lábával és ilyesztő hangokat ad ki.
Szerencsétlen Emma pedig még jobban ugat.. gondolom fél.
Teljes mértékben megértem, hiszen ő csak a gonosz szörnyeteget látja ezekben.
Ilyenkor gondolom azt, bárcsak valami hatalmas testű lenne, és merne visszaszólni.
Ez kellene...
És akkor ezek után merjek majd csodálkozni azon, miért fél ennyire az emberektől, mikor mennek feléje, hogy megsimizzék..
"Milyen jó végigsimítani a bundáját! Ez a testi kapcsolat, egy eleven, lélegző lény érintése az, ami kis kedvencét oly értékessé teszi a magányos ember számára."
Kezdjük az elején...
OTELLÓ... ő az egyik barátom. Róla nem beszéltem még itt, a honlapomon már tettem róla említést, ami így hangzik:
"...2002-ben Brendának kiskutyái születtek Nikótól. Az egyik kan kiskutya huzamosabb ideig tartózkodott nálunk, aki szintén fontos szerepet töltött be az életemben. Sokat tanultam tőle, nála kezdtem el komolyabban foglalkozni a kutyaneveléssel. Rengeteg könyvet olvastam a kutyafajtákról, a betegségekről, a kutyakiképzésről, mindenről, ami egy kezdő kutyást érdekelhetett. Ekkor voltam 11 éves. Otellónak megtanítottam néhány dolgot, vele ismertem meg az agilityt is - elméletben. Nem láttam még soha ezt a sportot, se videón, se élőben, de a szabályzat már a kezemben volt. Otellót az általam épített akadályokon ugrattam, és azt gondoltam, az a lényeg, hogy a szabályzatban megadott paraméterekre képes legyen. Ez az ugrásmagasság és a távolugró hossza volt. Ám, ez az egész itt annyiban maradt, mint említettem, Otelló csak egy ideig lakott nálunk..."
Otelló 2002. augusztus 18.-án született. Ő Brendám kisfia, az apja pedig Nikó. Még nem lehetett elválasztani, de apu talált neki gazdit, egy barátja személyében, aki előre szólt, hogy amíg nem tudja elvinni, maradhat-e. Persze :)
Közben telt-múlt az idő, Otelló egyre hozzám nőtt, olyanok voltunk, mint két jóbarát. Sok minden történt velünk, jókat sétáltunk, tanulgattunk, Otelló eltörte a lábát, rengeteget játszottunk, akadályokat ugrottunk ("agility")... stb.
Otelló rendkívül labdamániás volt, bekattant a labda láttán :) Ezenkívül az elemlámpa fényét akarta mindig elkapni :D Egy imádnivaló kis rosszcsont. Két szuperokos, szuperjó, fantasztikus kutyától örökölt mindent, ő egy szuperkutya :D
De.. eljött az idő..
A cég befejezte a munkálatokat, készen lett a kerítés, és minden, Otellónak mennie kellett. Kértem én persze aput, hogy maradhasson, de hiába.. 11-12 évesen mondhattam én bármit. Otelló már 1-1,5 éves volt, mikor mennie kellett. Bennem egy világ dőlt össze. Otelló Sopronba egy céghez ment, éjszaka ő volt a telepőr. (ő lett volna..) Aztán mikor este lett, kiengedték a kennelből az egész területre, majd reggel jött a telefon, Otelló eltűnt.. nincs meg. Éppen indultunk el otthonról.. Aztán mikor a főúthoz értünk, Otelló szembe jött velünk. De, apunak es sem volt elég, vissza kellett vinnünk. Sírhattam én éjszakákat át, könyöröghettem, de nem engedték meg, hogy maradjon. Visszavittük, megcsinálták a kerítés alját, ahol a rés volt és ahonnan ő mindenféle nehésség nélkül kimászott. Látogattam mindig, vittem neki labdát, kaját, és mondtam, mit hogyan kell csinálni vele. Pár nap múlva, mikor mentem le az udvarra, Otelló a többiekkel feküdt a füvön. :) Hazajött :D Mivel nyitva volt a kapu, bejött. Hazajött.. szeret.. :)
De nem, ez nem volt elég... megint visszament. Most, mint kiderült a drótkerítést rágta szét, hogy kijöhessen. Kennelbe lett zárva. :(
Utáltam a helyzetet, utáltam, hogy nem tehetek semmit, utáltam már mindenkit, aki a cégnél volt..
Egyik reggel apuval Ausztriába mentünk. Kinyitottam a kaput, és abban a pillanatban hátra is dőltem, mert Otelló fellökött, és nyalta az arcom. Örült :) Nem hittem el, itt van, szeret, hazajött. Az én kutyám :)
Egy telefon után kiderült, valahogyan a kennelből rágta ki magát.. Nem tudom, hogyan, nem is érdekel. Már nem kellett visszamennie. Itt maradt.
Eltelt egy kis idő (pár hét..hónap..) és aputól érdeklődött valaki, hogy nem-e tud kutyát, mert neki kellene. Így történt, hogy Otelló Kópháza szélére, egy lovas farmhoz került. Belémbeszélte mindenki, hogy nagyon frankó helye lesz, mert nagy helye lesz, egész nap mozoghat, mindenféle állat között lehet. Na persze..
Minden héten, ha tudtam minden nap mentem hozzá, vittem neki kaját, beszélgettem vele, ölelgettem, szeretgettem, sírtam neki. Kértem, hogy jöjjön vissza. Mondtam, hogy szeretem. Megőrültem, hogy nem lehet velem, szomorú voltam..
Aztán rá kellett jönnöm, hogy nincs is olyan jó helye. Ki volt kötve, és szomorú volt. Nekem ennyi elég volt, én mikor legközelebb mentem, mondtam, hogy elég, meg fogom szöktetni. Odaértem. Kerestem, kérdeztem, hol van. A válasz: Elszökött :-O
Most is fáj nagyon, amit akkor átéltem. Rengeteget kerestem. Kérdezgettem, nem-e látták, minden nap biciklivel végigjártam a falut, s kerestem őt, kiabáltam neki. Azt mondták, a lovarda másik kutyájával ment el, egy kuvasz szukával. Néhányan mondták, hogy talán látták valamikor, de nem biztos, hogy ő volt. Kerestem.. :(
A mai napig, amikor megyünk a faluban, vagy megyünk Sopronba, nézem az utakat, a tájat, hátha felbukkan, hátha.. De nem.. nincs itt, és a szívem meghasad.
Nem tudok róla úgy írni, hogy ne sírjam el magam. Mindenki azt hiszi, már nem fáj, már nincs bennem az a genya érzés.. de itt van. Soha nem múlik el.. hisz én tehetek róla, hogy nincs itt, az én hibám az egész. Éveken át szomorkodtam látványosan, kerestem, visszavártam, kérdezgettem szüleimtől.. : Anyu/apu.., hol van most az Otelló, hazajön még?
Még mindig bennem van.. még mindig össze vagyok törve, nem tudom elviselni, hogy hagytam, hogy ennek az egésznek ilyen vége legyen. Hol van az én kis Otikám??
Mi van vele? Én még szeretném őt, szeretném megérinteni, szeretném megsimogatni, látni őt, szeretném, hogy itt legyen. Ő az én kutyám. Az enyém. Senki másé. Az én remek kutyám. :(
Hibás vagyok, nem tudok a múlttól elszakadni.. Szeretem ezt a kutyát.. és mivan, ha ő már nem szeret engem :(
Képek Otelló szívemről (nagyon rossz minőségűek, mert fényképről lettek beszkennelve):
És akkor itt kezdődik a következő rész...
"Győző 3 év körüli (2006) németjuhász féle kedves, barátságos kan kutyus. Bundája fekete, barna lábakkal és fehéres mellénnyel. Menhelyre került-2004.06.27. - kennel: 4"
Szokásom, hogy menhelyek, oldalak gazdikereső kutyáit nézegetem.. ott bukkantam rá Győzőre..:
Ezt a képet látva látva maradt a szám, és már alig vártam, hogy hazaérjek és elmondjam mindenkinek, hogy megtaláltam :) Otelló megvan. Hazaérve megmutattam a képet, szerintük is hasonlít.. Máris mentek az e-mailek, és telefonok, hogy honnan van a kutya, hol van a kutya, milyen, játékos-e, nem-e csinálnának röntgent a lábáról, hogy törött volt-e, szeret-e labdázni, követi-e az elemlámpa fényét...stb.
Ennyi mindent nem tudtak megnézni egy menhelyen..
Kiderült, hogy Budapest mellett van Gyömrőn, már nem emlékeznek, hogy került be, se semmi másra...
Pár nap, talán 1-2 hét sem kellett és ott voltunk, odamentünk Gyömrőre.
Kiszálltunk a kocsiból, nagyon büdös volt, a levegőben nem lehetett mást érezni, csak erős kutyaszarszagot.. :S
Mindegy, engem nem érdekelt..bementünk..
kegyetlen egy hely..hatalmas nagy mocsok, sár, rengeteg kutya egy helyen..mind ugatott.. Átadtuk a 15 kg kutyakaját, amit vettem, és Győző felé vettük az irányt. Odajött a ketrechez. Adtam neki jutalomfalatot. A többieknek is, akik ott voltak, vele egy kennelben. Simogattam, beszéltem hozzá. De.. ő Győző.. ő nem Otelló..
:(
Megkérdeztem, ki lehet-e engedni, de a válasz az volt, csak akkor, ha el is visszük, mert komoly harc kell, hogy őt onnan ki lehessen szedni, mert a kennelben a másik két kutya nem engedi ki. Nem engedték ki. Moslék volt a földre burítva. Én nem tudtam mást mondani, csak, hogy mentsük meg, kérlek, vigyük ki innen. Tudtam, hogy ő egy idegen kutya, de nem bírtam ezt nézni..
Szülők feltétele az volt, ha Otelló az, akkor hazahozhatom, és nálunk lakhat, de nem Oti volt, ezért nem hozhattam el.
Nagyon szörnyű dolgok vannak ott.. szörnyű egy hely..
Meghasadt a szívem. Hazafelé menet, meg sem szólaltam. :(
Most..újból rámtört egy hatalmas érzelemhullám. Hiányzik a Brenda, eszméletlenül hiányzik, megemészt a gondolat, hogy nem lehet itt.. És hiányzik az Otelló, szörnyen bánt, hogy mi történt.. és mindez miattam.. :(
És ki fogom onnan hozni Győzőt, nem hagyom bent. Ide nem hozhatom, mit tehetnék?? Ha valaki tud valamit, segítsen..
Már intézkedem, de valamit mindenképpen kell, nem maradhat ott, bent, ki kell szabadítani..
Legalább őt meg akarom menteni..
Az a helyzet, hogy nem történik semmi különös..
Tegnap mézeskalácsházikót akartunk csinálni, de nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, mert a lapok nem ragadtak egymáshoz. Egy ideig próbálkoztam, hogy összetapasztom őket a masszával, amit ki kellett keverni hozzá, de nem ment, aztán megpróbáltam összetűzni fogpiszkálóval, de eldőlt.. Már tiszta ideg voltam, aztán ráütöttem egyet, és széttört a házikó hátulja. Aztán mivel én lettem emiatt a gonosz, össze akartam rakni a hülye házikót.
Ráöntöttük már az egész masszát, egy fél befőttesüveg lekvárt kentünk oda, hogy ragadjon. Még egy tubus cipőragasztót is rányomtam, de mindig összedőlt. És mivel az egész ragacsos volt, a teteje lecsúszott..
Mikor már reménytelen volt a helyzet, levágtam a házikó csúcsát, összetűztem fogpiszkálóval, és úgy maradt. Bár lapostetős változat lett, de végül sikerült.
Jó Ronda! XD
Evelin betegeskedik, ezért ma nem tudott velünk jönni sétálni...
Induláskor ahogy viselkedtek, azon voltam, hogy nem fogom őket elengedni, mert nem bírok velük még így sem, pórázon. Aztán elindultunk, az utcában még bolondok voltak, de végül normálisan tudtak jönni, és még el sem csúsztam a jégen. :D
Nikót már az utca végénél elengedtem, mert Ő mindig okoskutya. <3
Aztán elengedtem Csokit, benne nagyon bízok, az utóbbi időben nagyon sokat változott, pozitív irányba, sétáknál mindig odajön, figyel, nem játssza a süketet. :)
Daisyt is természetesen elengedtem. Miért ne? Jó kutya ő is. (csak én vagyok rossz gazda :D ) És nagyon jó volt, el se mentek messzebbre, körülöttem mászkáltak végig.
Annyira, de annyira jó érzés volt velük lenni, egyedül, látni őket, ahogy boldogan rohangálnak a friss hóban. Mentem előre, néma csend.. ropogott a hó a talpam alatt, futkároztak a kutyák, szuper volt. Megható ;) Csoki néha-néha odarohant, megnézni mi van velem, és riszálta a szexi izmos kis fenekét :D
Olyan jó, amikor boldogok :) Amikor látom, hogy ezerrel megy a farkuk <3
Nagyon szeretem őket. Imádom.
Tök lenyugodtam a séta alatt. Pedig előtte olyan szinten ideges voltam, hogy az hihetetlen.. Bár a kutyák mindig lenyugtatnak :)
Előtte szegény Daisy nem tudta mi bajom van. Meglátott, rám ugrott, lehajoltam hozzá, ezerrel ment a farka, riszálta magát, az ölembe mászott, és meg akart puszilni, de az orrával benyomta a szememet :D Ez így viccesen hangzik, de nekem akkor nem volt az, akkor még ment az agyamban a pumpa :D a sírás kerülgetett.. De gondoltam egyet magamban, és lenyugodtam. Hiszen ez a kis szörnydög annyira örült nekem :) Meg a másik is, meg a harmadik, meg... :(
Mindannyian annyira szeretnivalóak. Csoki örömében sikoltozni is szokott XD
Rohangál körbe, ugrál, és visít.. Vicces-fiú :)
Nikó meg meg tud őrülni, ilyenkor félek is, nehogy megcsússzon a jégen, mert gőzerővel rohangál fel-alá, és mutatja a játékát, hogy játsszunk. Én meg csak: Nikó, lassan, el ne csússz, el ne törd magad, ne futkározz a jégen.. :D Ő meg mint egy pár hónapos kis ördögfajzat rohangál körbe. :)
Brenda.. ő mindig nyomult oda :) Riszálja a popóját, és csóválja a farkát, és nyomul, furakszik, tolakszik, hogy hozzám érhessen, hogy megsimizzem, izgalmában még ugatni is szokott, vagy sírni :) IMÁDOM!!
MÁS!!
Már elkezdtem írni egy bejegyzést, csak majd képekkel együtt szeretném betenni, amik jelenleg egy cd-n vannak, és a 3 laptop közül, csak az egyiken van cd-meghajtó, de az meg nem működik, mert beszart az aksija. A bejegyzés egy nagyon jó barátomról fog szólni, egy régi történet, ami sohasem múlik el...
Eszembe jutott, és megnéztem a videót Monáról és Emmáról. Olyan édesek együtt. Nagyon aranyos, ahogy játszanak. Kellene valaki, aki eljátszik így Emmával. :D
Nikóval nem szoktak játszani, Daisy meg Csoki pedig ritkán játszik vele. :)
Hoztam 3 videót a múlt szombati edzésről.
Emmáé nagyon viccesre sikeredett.. :D
Tigris előtt Emma is megfürdött. Evelin elvonult vele, aztán gyönyörűvé varázsolta.. Tök szép lett :) Bár még szebb lenne, ha le lenne nyírva, és nem lenne ilyen szőrös, de majd tavasszal.. Addig nem nyírjuk le.
K É P E K :
T i g r i s
Ma este fogyott el a gyógyszere, de még nem gyógyult meg teljesen. Már jobban van sokkal, de azért még nem olyan mohó, mint volt, és a hasmenése sem múlt el még. Bár már javul. Egész nap alszik, bár nem csak ő, mert a másik macska, Boo is. De ez van.. ők macskák.. :D
Szerintem még kihívjuk a dokit hozzá, vagy bevisszük mi, hátha kell még neki valami bogyó. Meg vennem kell diétás konzervet is, mert az utolsót, ami volt egyik éjjel a Boo felzabálta. Levette a fóliát a tetejéről, beesett a mosogatóba, ő meg szépen megette. A kaja csirkés volt, amire Boo allergiás, dehát nem lett semmi baja..
Tegnapelőtt megfürdettük Tigrist, mert nagyon büdi volt, amiért elhagyta magát egy kicsit. Utálta!! Evelin fogta, és fürdettem, aztán szárítottuk. Nem tetszett neki a dolog, Evelin kezén ez meg is látszik. De most már jó illata van.. :)
Van is egy kép róla, még vizesen (szörnyecske XD ):
Mialatt fürdettük/szárítottuk, Boo a radiátorról nézett minket..:
Tigrisnél a napokban többször volt a doki. Infúzióra nem volt szükség. Bár még nincs teljesen jól, de már nem lázas, enyhült a hasmenése, és elkezdett enni.
Alakul ;)
Örülök neki :)
Nagyon beteg. Azthiszem..
Nem használtak a diétás tápok és a por, amit kaptunk, hogy etessük be vele, még mindig rosszul van.
Volt nálunk a doki, megnézte..
Még mindig hasmenése van neki, lázas volt, ki van száradva és nem akar enni..
Pont ő, aki sohasem volt még beteg..
Kapott 3 injekciót, és gyógyszert, figyeljük, hogy eleget igyon, bár szerencsére inni iszik eleget. Raktam ki neki egy csomó kaját, és most el van zárva, nehogy megfertőzze a többieket.. de egyenlőre nem tudni, mitől beteg.
Ha nem lesz jobban holnapra, akkor irány a doki és infúziót kell kapnia.
NAGYON REMÉLEM, HOGY JOBBAN LESZ.. Bízok benne, hogy hamar meggyógyul.
Szegény Tigris cicó..
Mostanában mindent késve írok..
Szombaton voltunk edzeni, jó volt.
Megint mindenki tök ügyes volt, van is pár videó..
Edzés után tettünk egy közös sétát itt nálunk, Kópházán.
5-en mentünk (Betti, Anita, Laci, Evelin & én), 7 kutyával (Galina, Tami, Daisy, Buksi, Csoki, Ben & Nikó). Emma nem jött, mert megfagyott volna. :D
Sajnálom, de most egyszerűen sem lelki, sem fizikai erőm nincs ahhoz, hogy bővebb élménybeszámolót tartsak, pedig nagyon jó volt a séta. A kutyák nagyon jól viselkedtek, Csoki egyszer sem ment távol, Daisy is csak egyszer, és akkor sem messze. Figyeltek, nagyon jók voltak. Nikót először nem engedtem el, aztán igen, és még jobban beleszerelmesedtem XD
..mert nagyon jól viselkedett.. bár BENt kinézte magának, és nem hagyta békén, pontosabban magáévá akarta tenni :D
De szerintem szépen viselkedett mindegyik kutya.
Büszke vagyok rájuk, fényképezőt/kamerát sajnos nem vittem...
Nagyon jó volt ez a közös séta, remélem hamarosan csinálunk még ilyet, de én jobban örülnék neki, ha száraz, melegebb idő lenne :)
2,5 óra alatt azért lefagytak a végtagjaim, a kutyák (Daisy és Csoki) szőréből nagy hógolyók lógtak mindenhol, a mancsai között is hó volt, a végén már alig bírtak jönni szegények, úgy összeállt az összes hosszú szőrük hatalmas hódarabokba.
Hazajöttünk, megszárítottuk őket, majd lenyírtam a mancsukat. Csokinak a gyönyörű hatalmas mancsait nem akartam legépezni, ezért csak rövidebbre vágtam, és kisebbre, viszont Daisyét legépeztem. Most tökéletes mása egy uszkárnak. :D Lehet jobb lett volna, ha az övét sem vágom le, de így jobb neki télen. Már mindegy. Majd megnő neki. :)
Csak nézek az égre, és Ő jut eszembe,
Ő, és minden cselekedete!
Van egy dolog, amit tudok:
Vele lehetek, amikor csak akarok!
Csak annyi kell, hogy becsukom a szemem,
és Ő már fogja is a kezem!
Az álom véget ér, én egyedül vagyok,
de még mindig az Ő hangja az, amit hallok!
Újra könnyes szemmel nézek az égre,
Hiányzol ezt suttogom halkan az égbe .
Sokmindenre..csupán egy idézet alapján, amit hallottam ma..
Így már rengeteg dolog tiszta előttem.. mégsem tudok semmit tenni, hogy jobbá tegyem. És ezért én vagyok a hibás.. Képtelen vagyok különböző helyzetekben pozitívan gondolkozni, sok a hülye berögződésem..
Ezt majd még bővebben elmagyarázom..
Tigrisnek ki lettek szedve a varratok, mindek rendben van a fülével :)
Viszont!
Valami baja van, mert hasmenése van.. először azt hittük a tonhaltól vagy a konzervtől, amit adtam neki.. de most meg már az étvágya sem a régi.. Ha nem javul, irány a doki..
Már mentünk volna, de nem rendel most, a héten valamiért, addig adjuk neki a gyógyszert, meg a gyógytápokat amit kaptunk a patikában.
Remélem hamar meggyógyul..
Hát.. most kezdjek megint panaszkodni és dühöngeni? :D
Inkább nem, úgyhogy ezzel megrövidül a mai blog néhány oldallal..
De.. voltunk sétálni, szegény Daisy és Csoki szőrébe regeteg hógolyócska tapadt, főleg Daisyébe, nagyon szar.. veszek nekik is valami ruhát, csak amit kinéztem, az darabja 16ezer forint, szóval.. :( Még nézelődök.
Csináltam telefonnal képet..
A tegnapi sétánkat már nem bírta szegény Emma, teljesen őszintén én sem :D
Ugyanis.. a szokott útvonalunkon mentünk, viszont erre még nem járt akkor senki, nagyon nagy hó volt, esett is közben, mi is alig tudtunk lépni, Emma szinte ki sem látszott a hóból...
Még az út felénél, sőt negyedénél sem voltunk, mikor ő egy telekről kilógó fenyőfa alá állt, ahol nem volt annyi hó a földön, és megállt. Visszanéztünk, ott állt csillogó szemekkel, a lábaira pici hógolyók tapadtak, a ruhája alá bement a hó... Hívtuk, mire ő ránk nézett, majd a köztünk lévő "hosszú, nehéz" útra.. De aztán nagy erővel rohant oda hozzánk, és a karjainkba ugrott.. :)
Nagyon édes volt, viszont itt vissza is fordultunk, mert nagyon átfagyott szegényem..
Gyorsan felvittem, kiolvasztottam, aztán mentem vissza a többiekhez...
Ezt az e-mailt most kaptam..
" Kedves Szabina!
Egy francia kutatófiúnak (Maxime) segítek alanyokat szerezni a tesztjéhez. Szeretném megkérdezni, hogy lenne-e kedved rajta részt venni valamikor Brendával? Kb fél órás tesztről van szó, amiben a kutyának jutalomfalatokat kell megszereznie egy játékból.
Az lenne még a kérdésem, amennyiben szívesen részt veszel a tesztben, hogy tudsz-e angolul vagy franciául, csak hogy tudjuk, hogy Maximenak kelleni fog-e tolmács, vagy sem.
Köszi,"
(név)
