A tegnapi sétánkat már nem bírta szegény Emma, teljesen őszintén én sem :D
Ugyanis.. a szokott útvonalunkon mentünk, viszont erre még nem járt akkor senki, nagyon nagy hó volt, esett is közben, mi is alig tudtunk lépni, Emma szinte ki sem látszott a hóból...
Még az út felénél, sőt negyedénél sem voltunk, mikor ő egy telekről kilógó fenyőfa alá állt, ahol nem volt annyi hó a földön, és megállt. Visszanéztünk, ott állt csillogó szemekkel, a lábaira pici hógolyók tapadtak, a ruhája alá bement a hó... Hívtuk, mire ő ránk nézett, majd a köztünk lévő "hosszú, nehéz" útra.. De aztán nagy erővel rohant oda hozzánk, és a karjainkba ugrott.. :)
Nagyon édes volt, viszont itt vissza is fordultunk, mert nagyon átfagyott szegényem..
Gyorsan felvittem, kiolvasztottam, aztán mentem vissza a többiekhez...
