Viszamentem hozzá. Úgyanúgy volt, nem változott semmit. Feküdt. Feküdt az ölemben, néha felsírt. De nyugtatgattam. Simogattam és beszéltem hozzá. Néha rájött egy kisebbfajta görcs. Az állkapcsát kocogtatta egymáshoz. Aztán észrevettem, a másik oldalon kilóg a nyelve és azt harapdálja közben. Ijesztő volt. Ráhajtottam a fejemet a mellkasára, beszéltem hozzá, sokat...
aztán...
áá nem, ezt nem hiszem el..szóval..
az egyik percben a szívverése lelassult, már nem lélegzett.
Ó, - nem! - Brenda mi történt?- kaptam magam rajta. Nem hittem el..
Próbáltam felkelteni, de már nem tudtam...
Megpróbáltam segíteni, de már késő volt..
Már csak feküdt...elment...
